2010. március 16., kedd

A Zöld Iroda Programról


Az irodák működésének környezeti hatásai kevésbé nyilvánvalóak, mint az ipari és a mezőgazdasági termelésé, de ha figyelembe vesszük az egyre szaporodó (és magasodó) irodaépületeket, illetve az irodai alkalmazottak növekvő létszámát, könnyen belátható, hogy az irodai tevékenység környezeti hatásaival is elengedhetetlen foglalkozni.

A Zöld Iroda Programot a KÖVET szakértői dolgozták ki 1999-ben. Azóta számos iroda esetében segítették a program sikeres bevezetését.

A program célja az adott szervezet irodáinak környezetközpontú fejlesztése az ökotérképezés módszerével, a környezet- és emberbarát működés feltételrendszerének kidolgozása, a működési költségek optimalizálása, a szervezet működéséből fakadó káros környezeti hatások csökkentése, illetve a dolgozók környezettudatosságának növelése.
A KÖVET Egyesület 2010-ben is megrendezi az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Zöld Iroda Versenyt!
Annak a cégnek, amely rajtunk (www.hulladekboltermek.hu) keresztül jelentkezik a pályázatra, 10% kedvezményt biztosítunk a nevezési díjból!
Jelentkezni február 5-ig lehet, a részletekről itt olvashatsz!
Aki környezetbarát irodában szeretne dolgozni és egyben a környezetet sem szeretné feleslegesen terhelni, annak itt a megoldás!
További infók a Zöld Iroda honlapján: www.zoldiroda.hu
JELENTKEZZEN! VÁLTOZTASSON! ...ÉS ADJA TOVÁBB!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése